Cristiano Ronaldo minden évben esélyes az Aranylabda elnyerésére, ám menedzsere Jorge Mendes szerint idén minden eddiginél jobban megérdemli.
A helyzet nem egyszerű, hiszen az ötszörös győztes ebben az esztendőben csak az olasz kupában ért a csúcsra és olyan riválisai vannak, mint például Jorginho, aki EB-t és BL-t is nyert, vagy éppen Robert Lewandowski, aki tavaly nem kaphatta meg az elismerést, mert nem osztották ki, ráadásul a Copa América-győztes Lionel Messinek is mindig komoly sansza van.
Mendes a France Footballnak nyilatkozott az elismerés kapcsán.
„Elég csak megnézi a Cristiano Ronaldo nevéhez fűződő statisztikákat, mert ezek mindennél beszédesebbek és ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy ismét megnyerje az Aranylabdát – mondta a menedzser. – A portugál válogatottban már 115 gólnál tart, ami világcsúcs. Az idén döntötte meg ezt a 15 éves rekordot, ő a profi futball történetének gólkirálya. Ennek is döntőnek kell lennie, hiszen ez is azt mutatja, hogy kétségtelenül a világ legjobb futballistája. Igaz, hogy ez egy egyéni elismerés, de ne felejtsük el, hogy Ronaldo lett az olasz gólkirály és az EB-n is ő szerezte a legtöbb találatot. Tartja a gólrekordot a BL-ben és az egyetlen játékos, aki mindent megnyert Olaszországban, Spanyolországban és Angliában is. Az idei aranylabdás neve: Cristiano Ronaldo! Soga sem érdemelte meg jobban, mint idén.”
Következő mérkőzés
Ronaldo az előző szezonban kulcsfigura volt a Juventusban, hiszen 29 gólt szerzett a bajnokságban. Eközben megdöntötte a válogatottban szerzett gólok számát, a menedzsere által említett 115-re, amit azóta tovább javít, hiszen a héten Luxemburg ellen háromszor is betalált, így ő az első játékos, aki 10-szer szerzett három gólt nemzetközi mérkőzésen. A manchesteri visszatérése óta már öt gólt szerzett a csapatban.
Persze Lewandowski sem panaszkodhat, hiszen 29 meccsen 41 gólt szerzett a Bundesligában, ezzel megdöntötte Gerd Müller csúcsát, de a BL-ben is ötször volt eredményes. Az idei szezonban összesen kilencszer lépett pályára a bajoronál és már 11 gólnál ját. Aztán ott van az esélyesek között Jorginho, aki főszereplő volt a Chelsea BL-sikerében, ráadásul Európa-bajnok lett az olasz válogatottal. Lionel Messi pedig Copa Américát nyert az argentin válogatottal.
Elég erős a mezőny.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
Cristiano Ronaldo sikere az Aranylabda szavazáson 12-szeres pénzt fizet.