Ugrás a fő tartalomra

Áttekintés 

Államforma, politikai rendszer

Csehország parlamentáris köztársaság. A kormányfő a miniszterelnök, az állam élén a köztársasági elnök áll. Csehország 1993-ban, az akkor megszűnt Csehszlovákia egyik utódállamaként jött létre. A másik utódállam Szlovákia. Az ország 14 régióra tagolódik, köztük az egyik a főváros, Prága. 

Kereskedelem és gazdaság

Csehországban az egy főre jutó GDP 34 200 euró, ami elmarad az uniós átlagtól (37 600 euró). Az ország GDP-je az EU teljes GDP-jének 1,9%-át teszi ki.  

(Forrás: Eurostat-adatok – egy főre jutó GDP és GDP)   

(Forrás: Eurostat-adatok – export és import)   

Csehország az EU-ban  

Költségvetés és finanszírozás

Mennyit fizet be Csehország a közös kasszába, és mennyit kap onnan?  

Az uniós költségvetés eszköz, amely azt hivatott biztosítani, hogy Európa demokratikus, békés, virágzó és versenyképes erő maradjon. Az EU ebből a költségvetésből finanszírozza az uniós prioritások és olyan, nagyszabású projektek megvalósítását, amelyeket a legtöbb uniós ország nem tudna önerőből finanszírozni.    

Az uniós tagságból származó előnyök számottevően meghaladják az uniós költségvetési hozzájárulások mértékét, amit számos példa tanúsít. A tagállamok mind hasznát látják annak, hogy részét képezik az egységes piacnak, közös megközelítést alkalmazva kereshetnek megoldást a migráció, a terrorizmus és a klímaváltozás jelentette közös kihívásokra, és számos konkrét előnyből részesülhetnek, legyen szó akár a jobb közlekedési infrastruktúráról, akár a korszerűsített és digitalizált közszolgáltatásokról vagy az élvonalbeli orvosi kezelésekről.   

Az EU méltányosan állapítja meg, hogy az egyes tagállamoknak mennyit kell befizetniük az uniós költségvetésbe. A nagyobb gazdasággal rendelkező országok többel, a kisebb gazdasági teljesítményű tagállamok pedig kevesebbel járulnak hozzá az uniós büdzséhez.  

Az uniós költségvetés nem arról szól, hogy annyit vehetünk ki belőle, amennyit beletettünk, hanem arról, hogy közösen járuljunk hozzá ahhoz, hogy Európa és a világ jobb hellyé váljon mindannyiunk számára.    

Az uniós költségvetés kiadásai és bevételei országonként és évenként  

Uniós finanszírozású projektek Csehországban   

Az uniós költségvetés mindegyik tagállamban segíti programok és projektek finanszírozását – pl. utak építését, tudományos kutatások elvégzését és a környezet védelmét.   

A linkekre kattintva részletesebben át lehet tekinteni, milyen projektek megvalósítását segítik az uniós források Csehországban, és arról is tájékozódni lehet, milyen reformok és beruházások finanszírozását támogatja Csehországban az uniós Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz.