Ugrás a tartalomhoz

BMD–1

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
BMD–1
Belarusz BMD–1-es harcjárművek
Belarusz BMD–1-es harcjárművek

Fejlesztő ország Szovjetunió
Általános tulajdonságok
Személyzet2 (vezető, irányzó) + 4 fő
Hosszúság5,40 m
Szélesség2,63 m
Magasság1,97 m
Tömeg7,2 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat10–15 mm a páncéltesten, 13–23 mm a tornyon
Elsődleges fegyverzet1 db 73 mm-es 2A28 GROM simacsövű ágyú
9M14 Maljutka, 9M111 Fagot, 9M113 Konkursz irányított páncéltörő rakéták
Másodlagos fegyverzet3 x 7,62 mm-es PKT géppuska
Műszaki adatok
Motor1 db 5D20–240 típusú dízelmotor
Teljesítmény180 kW (240 LE)
Felfüggesztéstorziós rugó
Sebesség80 km/h műúton, 45 km/h terepen, 10 km/h úszva km/h
Fajlagos teljesítménykW/t
Hatótávolság500 km
A Wikimédia Commons tartalmaz BMD–1 témájú médiaállományokat.

A BMD–1 (oroszul: БМД–1 – Боевая Машина Десанта, magyar átírásban: Bojevaja Masina Gyeszanta, magyarul: deszantharcjármű) szovjet úszóképes, légi szállíthatóságú, ejtőernyővel ledobható deszantharcjármű, melyet a Volgográdi Traktorgyár (VTZ) gyártott 1968–1987 között. A járművek nagy részét a Szovjet Hadsereg állította szolgálatba, kisebb mennyiségben exportálták is. Több helyi háborúban bevetették. A BMD–1-en alapul a BTR–D légi deszant páncélozott szállító jármű. Továbbfejlesztett változata a BMD–2. Légi szállítására az An–12 és Il–76-os repülőgépeket használják.

Története

[szerkesztés]

A Kubai rakétaválság nagy nyomást fejtett ki a szovjet vezetésben, hogy fejlesszék a légideszant-csapatokat. A szovjet tanulmányok során kiderült, hogy a könnyűfegyverzettel ellátott ejtőernyősök nem tudják felvenni a harcot az ellenséges páncélosokkal szemben, ezért a szovjet katonai vezetés úgy döntött, hogy az 1966-ban szolgálatba állított BMP–1-hez hasonló, levegőből ledobható harcjárművet rendszeresítenek a a légideszant-egységeknél.

A szállító eszköznek az An–12-est választották, de a repülőgép terhelhetősége miatt a 13 tonnás BMP–1 szóba sem jöhetett, ezért új harcjármű tervezésére adott utasítást a szovjet vezetés. A tervező és gyártó vállalat a Volgográdi Traktorgyár volt. Először átalakított BMP-1 harcjárművel próbálkoztak, 764-es gyártmányjelzéssel, de a kísérletek kudarcba fulladtak. A prototípusok 914 illetve 915-ös gyártmányjelzéssel készültek.

A fejlesztés 1965-ben, a kísérletek 1967-ben kezdődtek, a sorozatgyártás 1970-ben, de a jármű tömege meghaladta 500 kg-mal a követelményeket. 1977-ben modernizálták a BMD–1 harcjárműveket ezek jelzése BMD–1P lett. Az afganisztáni harci tapasztalatok alapján 1983-ban döntés született arról hogy, egy új, jobb technikai tulajdonságokkal rendelkező harcjárművet terveznek a BMD–2-t. A BMD–1 az alapja a BTR–D többcélú páncélozott szállító harcjárműnek is.

Változatok

[szerkesztés]

Alapváltozatok

[szerkesztés]
  • BMD–1K – Parancsnoki változat, amely 1971-ben jelent meg.
  • BMD–1M – Modernizált változat.
  • BMD–1KM – A BMD–1K parancsnoki jármű modernizált változata.

Speciális változatok

[szerkesztés]
  • BTR–D – Páncélozott szállító harcjármű, amelynél a torony elhagyásával növelték a szállítható deszantszemélyzet létszámát. 1974-ben rendszeresítették.

Háborús alkalmazás

[szerkesztés]

Rendszeresítő államok

[szerkesztés]

Korábbi rendszeresítők

[szerkesztés]
BMD-1 harcjármű rajza
  • Irak Irak: Az összes megsemmisült, vagy leselejtezték.
  • Kuba Kuba: Ingyenesen kapta meg az Angolai hadsereg.
  • Szovjetunió Szovjetunió: Továbbadta az utódállamoknak.

Források

[szerkesztés]
  • M. V. Pavlov, I. V. Pavlov, Sz. L. Fedoszejev: BMD–1. Bojevaja masina »krilatoj pehoti«. (magyarul: BMD–1. A „szárnyas gyalogság” harcjárműve.), Tyehnyika i vooruzsenyije: vcsera, szegodnya i zavtra, 2009/12. Tyehinform, Moszkva, 2009.