2024. június 26.
Isten hozott itthon, Barna!
A klubunk és a magyar fociválogatott csatára az Eb-n történt súlyos sérülése után szerdán hazatért.

A Skócia elleni Európa-bajnoki győzelem során súlyos arcsérülést szenvedő Varga Barnabás a műtétje és pár nap megfigyelés után végre elhagyhatta a stuttgarti kórházat és párjával, Laurával együtt hazarepült Magyarországra. A FradiMédia ott volt, mikor támadónk kigurult a Liszt Ferenc Repülőtérről, pár mondatot sikerült is váltani játékosunkkal, aki a körülményekhez képest jól van.

Köszönöm a rengeteg támogató üzenetet. Jó újra itthon lenni. Most pár hét pihenő következik. Utána a felgyógyulásomra koncentrálok. Visszanéztem már az esetet, nem vagyok ijedős típus” – árulta el csatárunk, aki reméli, a válogatott végül folytathatja szereplését az Eb-nyolcaddöntőben.

Válogatott támadónkat hétfő délelőtt sikeresen megműtötték, Marco Rossi szövetségi kapitány vezetésével a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának néhány tagja, valamint a játékosok képviseletében Botka Endre is meglátogatta őt a stuttgarti kórházban.

Varga Barnabásnak az egész futballvilág szorított, a szintén hasonló súlyos sérülést szenvedő korábbi labdarúgónk, Julian Koch pedig elmondta, pontosan tudja, hogy min megy keresztül Varga. Futballistánk párja, Laura a FradiMédiának adott interjújában elmondta, rengetegen kívántak jobbulást Barninak. Az egész család hálás a támogató üzenetekért.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a csoportjában harmadikként végző magyar válogatottnak továbbra is van esélye a továbbjutásra az Eb-n.

Cikkajánló

„Tudjuk, hogy milyen erőt képvisel a Ferencváros”

Zizovic szerint csak jókat lehet mondani az FTC-ről, de minden esélyt meg fognak ragadni csütörtökön.

„Mindent megteszünk azért, hogy jó eredményt érjünk el”

A Borac Banja Luka elleni találkozó előtt Abu Fani és Pascal Jansen beszélt várakozásairól.

Dibusz kisfia, Bence: „Büszke vagy apára? Naná!”

Kapusunk díszpolgári címet kapott szülővárosától, amelyet megható köszönőbeszéd kíséretében vett át.

Ezzel a kerettel vívhatjuk ki az UEL-főtáblára jutást

Vezetőedzőnk, Pascal Jansen kijelölte keretét a Borac Banja Luka elleni UEFA Európa Liga-playoff párharcra.

Zajlik a licit az Újpest elleni dedikált meccslabdára

Nigériai szélsőnk, Tosin Kehinde parádés góljának labdája 150 ezer forintnál jár.

UEL-playoff kihagyhatatlan programkínálattal

Érdemes lesz időben érkezni a stadionba a Borac Banja Luka elleni mérkőzésünkre.

Új igazolásunk már családjának is bemutatta a Fradit

Virgil Misidjant a derbin átélt élménye megerősített abban, hogy a Ferencvároshoz szeretne igazolni - VIDEÓ

Gólerős szélsőt igazoltunk

A suriname-i válogatott Virgil Misidjan holland és német élvonalbeli tapasztalattal Szaúd-Arábiából érkezik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin