Ugrás a tartalomhoz

Horvát Jogok Pártja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horvát Jogok Pártja

Mottó: Isten és horvátok (Bog i Hrvati)
Adatok
ElnökKarlo Starčević
AlelnökZdenko Koren
Ivica Žuljević

Alapítva1990. február 25.
SzékházZágráb
Ifjúsági tagozatHorvát Jogok Pártja Ifjúsági Tagozata
Tagok száma41 400 (2011)

Ideológianacionalizmus
szociálkonzervativizmus
nemzeti konzervativizmus
antiglobalizmus
keresztényszocializmus
jobboldali populizmus
antikommunizmus
euroszkepticizmus
bevándorlásellenesség
kivándorlásellenesség
radikalizmus
jobboldali szocializmus
Politikai elhelyezkedésszélsőjobboldal
Parlamenti jelenlétSzábor:
0 / 150
Európai parlamenti jelenlét
0 / 150
Hivatalos színeifekete

Horvátország politikai élete
Weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Horvát Jogok Pártja témájú médiaállományokat.

A Horvát Jogok Pártja (horvátul Hrvatska stranka prava, HSP) egy horvátországi szélsőjobboldali, nacionalista,[1][2] radikális és euroszkeptikus politikai párt. A párt nevében szereplő „jog(ok)” szó azokra a jogi és erkölcsi okokra utal, amelyek Horvátország függetlenségét és autonómiáját biztosítják.[3]Míg az HSP megtartotta régi nevét, ma már egy etnocentrikus platformmal rendelkező szélsőjobboldali párt.

Története

[szerkesztés]

A Horvát Jogok Pártját 1990. február 25-én alapították.[4] Más modern horvát pártokkal (például a Horvát Tiszta Jogok Pártjával) együtt az 1861-ben alapított és 1929-ig létező Jogok Pártja örökségét vallja magának, melyet a párt első elnöke, Dobroslav Paraga már az alapításkor kinyilvánított. A pártnak azonban hamarosan kiválásokkal kellett szembesülnie.[4] Az új Horvát Demokrata Jogpárt elnöke Krešimir Pavelić, a párt korábbi titkára lett.[4] Megjelent néhány más jogvédő párt is, amelyek szintén a régi Jogok Pártja szellemi örökösének valloották magukat.[4] A Horvát Jogok Pártja nem vett részt az 1990-es horvát parlamenti választásokon,[5] ami segítette a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) abban, hogy több szavazatot szerezzen.[5]

A HSP politikai vonzereje és ereje az 1991–1992-es időszakban volt a csúcson, amikor a Horvát Védelmi Erők (HOS), a HSP katonai szárnya súlyos terhet vállalt Horvátország védelmében.[5] Paraga a horvát szabadság- és függetlenségi akarat bajnoka volt.[6] Paraga keményen és nyíltan bírálta Franjo Tudjmant Szerbiával való együttműködése és a bosznia-hercegovinai bosnyákokkal való konfliktus miatt.[6] A HSP Ante Starčević írásait és usztasa ideológusok, például Mile Budak írásait használta fel érvként, hogy Tudjman nem volt elég radikális a horvát állam védelmében.[7]

A kormányzó HDZ Vukovár elestéig együttműködött a HSP-vel, majd az HSP és a HOS vezetőit „terrorista tevékenység” és „a demokratikusan megválasztott kormány elleni tevékenység” miatt bebörtönözték. Paragát és a Horvát Jogok Pártját engedetlenség vádjával egy katonai bíróság elé állították.[4] Később szabadon engedték őket. Paraga fő politikai és választási célkitűzése egy Nagy-Horvátország létrehozása és a szerb agresszor teljes legyőzése volt.[5] Az 1992-ben megtartott horvát parlamenti választáson a HDZ a szavazatok 7%-át elvesztette, melyet a Horvát Jogok Pártja szerzett meg,[5] melynek így 5 képviselője lett a száborban.

A párt egyik első posztkommunista vezetője, az egykori kommunista Jugoszlávia idején zajlott horvát tavasz diákvezére, Ante Paradžik politikai disszidens volt, de őt a horvátországi háború alatt egy merényletben megölték. Paraga hatalmi harcba keveredett helyettesével, Anto Đapićcsal. Paraga és Đapić jogi csatát vívott a pártnév használatának jogáért, ezt a vitát Paraga végül elvesztette. Paraga később megalakította a Horvát Jogok Pártja 1861 (HSP 1861) nevű pártot, de ekkorra már politikailag marginalizálódott.

1993. szeptember 17-én a három jogpárt vezetői találkozót tartottak Kutenyában, és megkezdték egy széles körű közös „jogi” programról szóló új szövetség megalakításának előkészületeit.[4] A találkozót a HSP új vezetői, Anto Đapić és Boris Kandare,[4] kezdeményezték, akik meghívták a Horvát Tiszta Jogok Pártja és a Horvát Nemzeti Demokrata Szövetség képviselői, de a találkozó sikertelen volt, és ezek a pártok továbbra is külön úton jártak.[4] Az 1995-ös horvát parlamenti választásokon a HSP a párt rossz helyzete miatt veszített népszerűségéből, melyből a HDZ profitált.[5]

A HSP elnöke ezután hosszú ideig Anto Đapić volt, ám politikai hírnevét súlyosan megtépázta a média, amely megtudta, hogy összejátszva Boris Kandarével, pártja egyik vezetőjével, a jogi kar professzorával csalt, hogy megszerezze első posztgraduális jogi diplomáját a Spliti Egyetemen. Nyilvánosan azzal is vádolták, hogy sérüléseket színlelve szerezte meg a háborús veterán státuszt. E leleplezések ellenére Đapić pályafutását a HSP vezetőjeként ez nem befolyásolta. Még a 2007-es horvátországi választások után is a párt élén maradt (ideiglenesen lemondott, de alig néhány hét alatt visszavonta lemondását). A 2003-as horvát parlamenti választásokon a párt – a Muraközi Párttal, a Zagorjei Demokrata Párttal és a párton kívüli Slaven Leticával szövetségben – a szavazatok 6,4%-át és a 151 mandátumból 8-at szerzett meg. 2005 augusztusában a Horvát Demokratikus Republikánus Párt (horvátul Hrvatska demokratska republicanka stranka, HDRS) egy jobboldali politikai párt, amelyet még 2000. október 21-én hoztak létre három kisebb jobboldali párt egyesülésével[8] beolvadt a Horvát jogok Pártjába.[9]

A HDRS első elnöke Joško Kovač volt. 2007 szeptemberében Miroslav Rožić és Tonči Tadić kiléptek a pártból. A 2007. novemberi horvát parlamenti választáson a párt kudarcot szenvedett, mivel csak a szavazatok 3,5%-át és ezzel egyetlen parlamenti mandátumot szerzett. A 2009-es, a párt számára sem igazán sikeres horvát helyhatósági választások után a pártvezetésben felerősödött a zűrzavar, amikor a korábbi képviselők, Ruža Tomašić és Pero Kovačević vezette frakció megalakította a " Dr. Ante Starčević Horvát Jogok Pártja" nevű frakcióját.

A 2009. november 7-én tartott pártgyűlésen Đapić hivatalosan is lemondott posztjáról, így a párt tagjai új vezetőt választhattak Daniel Srb személyebn, aki két másik jelöltet győzött le, hogy a párt új elnöke legyen. A Horvát Jogok Pártja bejelentette, hogy a 2011-es horvát parlamenti választások során a VII. választókerületben (elsődleges Lika és Gorski Kotar) a listájukon kizárólag nők lesznek.[10]

A 2011-es horvát parlamenti választásokon fordult elő először, hogy a párt nem szerzett parlamenti mandátumot, ami válsághoz vezetett; a párt dalmát szervezetének vezetői Anto Đapić tiszteletbeli elnök lemondását követelték.[11] Ennek hatására Đapić távozott a pártpolitikából.[12] 2013. január 28-án a Horvát Jogok Pártjának elnöksége is kizárta a pártból korábbi tiszteletbeli elnökét, Đapićot. Srb, a párt elnöke azt mondta, Đapićot azért zárták ki, mert megszegte azt az ígéretét, hogy nem fog politizálni. Đapić elmondta, hogy megdöbbentette a döntés.[13]

Választási eredmények

[szerkesztés]
horvát parlamenti választások
Választás Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Parlamenti szerepe
1992 186 000 7,06% 5 ellenzék
1995 121 095 5,01% 4 ellenzék
20001 152 699 5,19% 4 ellenzék
2003 157 987 6,4% 8 ellenzék
2007 86 865 3,5% 1 ellenzék
2011 72 360 3% 0 nem jutott be
2015 13 980 0,6% 0 nem jutott be
20162 13 082 0,68% 0 nem jutott be
2020 7266 0,44% 0 nem jutott be

1 a Horvát Kereszténydemokrata Unióval közös koalícióban

2 a Költözés Koalíció eredménye, melynek legnagyobb ereje a Horvát Jogok Pártja

európai parlamenti választás
Választás Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma
2013 10 317 1,39% 0
20141 63 437 6,88% 0
20192 46 970 4,37% 0

1 a Szövetség Horvátországért eredménye, melynek egyik ereje a Horvát Jogok Pártja

2 a Függetlenek Horvátországért párttal közös listán


Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Nordsieck, Wolfram: Croatia. Parties and Elections in Europe , 2011 [2013. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva].
  2. Janusz Bugajski. Ethnic Politics in Eastern Europe: A Guide to Nationality Policies, Organizations, and Parties. M.E. Sharpe, 461–. o. (1995). ISBN 978-0-7656-1911-2 
  3. Stallaerts 2010, 72. o.
  4. a b c d e f g h Stallaerts 2010, 73. o.
  5. a b c d e f Ramet 1999, 177. o.
  6. a b Ramet 1999, 178. o.
  7. Bellamy, Alex J.. The Formation of Croatian National Identity: A Centuries-old Dream. Manchester University Press, 84. o. (2003). ISBN 0-7190-6502-X 
  8. Stranački život”, Croatian Radiotelevision, 2001. január 27.. [2015. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. május 25.) (horvát nyelvű) 
  9. [1][halott link]
  10. Romić, Tea. „Pravašice: U nas nema muškaraca, našu listu nosi 14 pametnih žena”, Večernji list , 2011. november 11. (Hozzáférés: 2011. november 11.) 
  11. Jurković, Edi. „I Šešelj protiv Srba na čelu HSP-a”, Večernji list , 2011. december 10.. [2012. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. december 10.) (horvát nyelvű) 
  12. Anto Đapić povlači se iz političkog života svoje stranke”, Večernji list , 2011. december 12. (Hozzáférés: 2011. december 12.) (horvát nyelvű) 
  13. Anto Đapić izbačen iz HSP-a: 'Zaprepašten sam, moram skupiti dojmove'”, Dnevnik Nove TV, 2013. január 28. (Hozzáférés: 2013. február 3.) (horvát nyelvű) 

Irodalom

[szerkesztés]
  • Ramet, Sabrina P.. The radical right in Central and Eastern Europe since 1989. The Pennsylvania University Press (1999). ISBN 0-271-01810-0 
  • Stallaerts, Robert. Historical dictionary of Croatia. Scarecrow Press (2010). ISBN 978-0-271-01810-2 

További információk

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Croatian Party of Rights című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Hrvatska stranka prava című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.