Amikor Marvin Gaye bemutatta 1971-es What’s Going On című albumának címadó dalát Berry Gordynak, a Motown alapítójának, állítólag Gordy azt mondta, ez a legrosszabb dolog, amit valaha hallott. A zene túl könnyed volt, a szövegekben pedig túl sok volt a politika. De ha még Elvis is énekelt rendszerellenes dalokat („In the Ghetto”, 1969), Marvin Gaye miért ne tehette volna meg?
Az album zsenialitása a könnyedségében rejlik. A dalok légiesek, szinte lélegeznek; Gaye előadásmódja ösztönös, néhol akár véletlenszerű is – Eli Fontaine szaxofonrészét a címadó számban például akkor vették fel, amikor Fontaine azt hitte, csak elpróbálja a dalt. Míg a Sly & The Family Stone keserű funk ritmusokba fejezte ki dühét (az 1971-es There’s a Riot Goin’ On), addig Gaye buja vonósokba és latin ütőhangszerekbe öntötte sajátját, tanúbizonyságot téve ezzel gyengédségről és kifinomultságról. Az anyag még a kilátástalanság kapujában is (függőségéről szóló portréja a „Flyin’ High [In the Friendly Sky]” és az „Inner City Blues [Make Me Wanna Holler]”-ben) csak szárnyal. A lemez különlegessége annak felismerése, hogy a politikáról szóló zene nem feltétlenül kell, hogy konfrontálódó legyen – lehet meleg és magával ragadó is.
